A démonok előszeretettel lepték meg a legváratlanabb pillanatokban, De Ő ügyet sem vetett bizarr játékukra. Próbált nem kontaktusba kerülni velük, már amennyire ez a démonokkal kapcsolatban lehetséges. Hallott a konyhából zajokat, de már nem érdekelte és nem félt azoktól. Néha megjegyezte , hogy "kár velem szórakozni, mert nem érdekeltek, ha akartok valamit, szólaljatok meg." Ilyenkor kicsit félve várt a szinte irracionálisnak tűnő hangok megjelenésére, de ahogy a pillanat elillant, belőle úgy szállt el a félelem. Már kezdett a félelemmel barátkozni. Belátta, hogy nincs menekvés, mindig lesz olyan dolog, ami megrémíti majd. Éjszakái csendben és magányban teltek, hiszen Ő választotta ezt az életet. Már nem tudja és tán nem is érdekli, miért hozta meg azt a döntés, ha egyáltalán tudatos volt. Szerette az estét. Olyankor beállt egyfajta nyugalom benne. És ahogy egyre hűvösebb lett kint a levegő, úgy kezdett életre kelteni benne a vágy, hogy talán mégsem jó ez így. Talán kéne egy ölelés, egy reggelig tartó bújás, amiben elmerülhet és végre alhat nyugodtan. A sötétség folyékonnyá vált az estében, a hold megvilágította sápadt arcát és porcelánná változtatta benne a kételyt, ami egy szempillantás alatt el is tört. Sokáig volt kemény és törhetetlen, mert nem engedett senkit a közelébe, hogy akárcsak egy porcikája is eltörhessen általa. Ahogy kicsordultak a könnyei, terheiről megfosztott, magányos vándorrá vált, aki tudta, hova készül, mit kell tennie azért, hogy amit maga mögött hagyjon, ne hiányozzon többé. Ismert még ilyen vándorokat és katonákat. Mindegyik magányos volt. De ha rájuk gondolt, megtelt erővel a szíve és már nem is félt annyira a félelemtől. Elhatározta, hogy addig cipeli magával, amíg majd a félelem nem hagyja őt el. Ő ugyanis már ragaszkodott hozzá. Nem is merte elképzelni az életét a félelmei nélkül. Ábrándjaiban megjelent, hogy egyszer majd nem kell megijednie a reggeltől, ahogy a hajnal magával hozza a zajokat és a tömeget. Szerette az estét. Démonjait is szeretnie kellett, mert Ő teremtette meg magában Őket. Lassan ként ráébredt arra, hogy mindent Ő teremt meg, ami körülveszi és már nem szabad , hogy azt higgye, a körülmények áldozata. Ha leragadt volna ennél az elméletnél, hamarosan megszűnt volna az erő, és a hit, ami tovább vitte útján. Így hát búcsút mondott annak a lánynak, aki félt félni a félelemtől és kart karba öltve elindult a fényesebb oldalon.
