Csodálatos az újrakezdés.
Bár általában egy nehéz döntés előzi meg.
Dilemma, kétség és összehasonlítás az előző döntés utáni állapottal.
Ismerős. Vándorlok, mint egy madár, mióta megszülettem.
Soha nem egyeztem ki azzal, ami volt, harcoltam a jobbért.
Embereke toboroztam, akik között "otthon" éreztem magam.
Mindig a Napot kerestem a felhők mögött, és teszem ezt ebben a pillanatban is.
Mert hitem olyan erős, hogy a legzordabb hidegben is tudom, hogy ott van, évmilliók óta: miért változna meg ez attól, hogy én egy kis ideig ködhomályban vagyok?
Bármit teszek, bárhova lépek, bárkire mosolygok, annak valahol nyoma lesz.Ha átlépek valakin, ha nem hallgatok meg valakit, ha elhallgatom az igazságot, amivel kárt okozok, ha félek és nem mondom el senkinek, ha szeretek, de nem mutatom ki, mind mind következménnyel jár. Felelősség már az is, ha felviszem valakinek a csomagját az emeletre.Mert megérintek valakit, mert mutatok valamit magamból. Apróság.Ha hitehagyottá válok, és a szorongásom olyan erővel tör rám, hogy a legközelebb álló gyengébb meglátja, kárt okoztam. Persze nem szándékosan.Ha csak éppen abban a pillanatban ott vagyok, ahol a szomorúságot szavakkal enyhíthetem, akkor is történt valami.Ha kiszolgáltatottságomat elmondom és azzal visszaélnek, annak oka vagyok én is. Bár ez senkit nem ment fel az alól, amit tesz velem. Fürkészhetjük az okokat, az előzményeket, visszamenőleg kereshetünk felelőst és bűnbakot, nem leszünk tőle jobban. Az adott pillanatban nem számít semmi, csak az, ami akkor van. Egy szeretetlen mondat örökre bevésődhet valakinek a szívébe és emlékezni fog rá, akkor is, ha nagyon nem akar és ki szeretné törölni. De az emlékek ragaszkodnak. Nem mindent lehet irányítani. Pedig állandóan azt akarunk. Mindent mi akarunk irányítani. Hagyni szétesni a dolgokat, nehéz. De kell. Egyszer mindenkinél eljön az ideje, hogy rábízza valaki másra magát és észrevegye ki az, akiben soha többé nem bízhat. Bármit teszünk, ott hagyjuk a kézjegyünket. Gyártsunk inkább selyemszárnyú pillangókat, bontsuk ki a lelkünket és reptessük szét őket benne. Apróság. De nem annak, aki bennünket figyel, aki nekünk szeretne valamit mondani, aki a mi kezünk után nyúl. Mindenki volt már önző...tudni lehet, miről beszélek...én is az voltam, sokszor.Biztos mindent ingyen adtál, amid felesleg volt? Amivel egy akkori életet megmentettél, hacsak átvitt értelemben is? Ne feledjük, mielőtt kimondunk, megteszünk valamit az "önzetlenség " nevében és mielőtt szentté avatnánk magunkat:
...nyomot hagyunk az általunk megérintett életekben..
