Ugrani mégpedig muszáj...

Szívünk védelmére kiépített erős bástyáink mögül olykor kitekintünk. Hogy mit látunk?
A valódi, megérinthető világot, ami elől olykor bölcsnek tartott döntésünk okán elbújtunk.
Mi van a falak mögött?
Mi vagyunk ott, reszketve kuporogva , mert az új, mert a változás félelmetes.
Hogyne lenne az?
De ugrani muszáj!!
Hogy fáj-e, ezt kérdezed?
Arcod ezerszer összetörik, olykor csontjaidig hatol a fájdalom, de ha ezt nem érzed, az örömöt sem fogod észrevenni, amikor múlik a fájdalom.
Azt tapasztalom, hogy egy-egy csalódás után csigaházaikba húzódnak vissza az emberlények.
Mert a szívük összetört, mert rosszul láttak, vagy nem is láttak igazán.
Vagy, mert nem akartak látni valamit, mert nem volt kényelmes.
De a csigaház héja vékony, szivárványos és törékeny.
Ki kell jönni , összetaposni azt és építeni valami erősebbet.
De nem falakat!
Rendet építeni a tapasztalatokból, a megértett szomorúságból és az előttünk lévő kis kavicsokból.
Az elején káosznak látszik majd, de ez így van jól.
De mi, ismerjük a káosz rendjét, mert mi csináltuk.
Határokat viszont   húznunk kell, amiket nem szabad átlépnünk, mert ha mi átlépjük, megteszik mások is.
Akkor jön a kétségbeesés, az elvárások utáni csalódottság és a magány.
Ha egy szakadék szélén állsz, mit látsz?
Mélységet?
Bizonyos, hogy csupán azt?
Én mást látok.
Lehetőséget. Változást és másik utat, ami látszólag lefelé mutat, de ez csak illúzió.
Ha rossz vonatra szálltál és útközben észreveszed,  leszállsz  egy megállónál, hogy visszafordulj, mert félsz az ismeretlentől.
Igen, de ha így döntöttél, várnod kell majd, míg a megfelelő vonat megérkezik, de addig is ott maradhatsz, láthatsz más embereket, láthatod hogyan mozognak, miként építkeznek.
Tapasztalhatsz!
S mire megérkezik a Te vonatod, már nem azzal leszel elfoglalva, hogy a megfelelő érkezett-e meg, hanem azt látod majd, hogy valami új felé indulhatsz.
Megtelsz bátorsággal, látva, hogy mások is " rossz helyen " szálltak le, de mozgolódnak, építkeznek, kérges kezeikkel dolgoznak valamin.
Talán éppen az vonat  jön majd meg, amiről leszálltál, mert megijedtél, hogy rossz irányba haladsz.
Nincs rossz irány, csak irány.
És a jó ebben az, hogy te választhatod.
És ennek éppen ez a felelőssége is.

A szakadék peremén még meggondolhatod magad, ugrasz -e a mélységbe.
De miért kell azt gondolni, hogy összetöröd magad?
Miért  csupán sziklák lehetnek az alján?
Lehet a tiszta és egyszerű  életető víz, ami átmos Téged, ami  lehúz  majd az örvény erejével,  azután  felszínre dob, és az első, amit megpillantasz, a fénylő nap lehet!
Csak kívánni kell.

És merni élni azokkal a sebekkel együtt, amiket útközben szereztél.
Mert azok azt jelzik, hogy bátor voltál és sok helyen jártál.
Engedd magad ugrani, engedd, hogy az örvény levigyen a víz aljára és hidd el, marad elég levegőd és amikor fejed kibukkan, képes leszel azt kiáltani

ÉLEK !