Isten tenyerén...

Amikor jól éreztem magam, elfeledkeztem arról, akitől az áldás érkezett.
Sokunkkal megtörténik ez.
Lubickoltam az áhított biztonságban és kedvemre volt, amit éreztem.
Sosem szándékosan teszik az emberek, hogy elengednek egy kezet.
Olykor ugyan kérdések merülnek fel: vajon miért vagyunk jól, minden ok-okozat nélkül?
Megérdemeljük mindezt?
Talán egy-egy jó cselekedet eredményeképpen nyúl le értünk Isten és jutalmaz meg egy bizonyos ideig tartó békességgel?
A békét önmagunkban kell keresni  és megteremteni is.
Nehéz megtalálni, mert nem tudjuk pontosan, hogy a vágyott állapot megegyezik -e  azzal, amit képesek vagyunk elfogadni, feldolgozni, vagyis a helyén kezelni.
Amikor a szüleink azt mondják, " én jót akarok neked ", bizonyosan szívből teszik ezt, bár nem mindig azzal a körültekintéssel, ami az adott ember szükségleteivel szinkronban van.
Néha bizony úgy szeretnénk jót a másiknak, ahogy nekünk lenne jó. De ez nem mindig helyes.
Ki kell engedni a szárnyaink alól embereket, függetlenül attól, mennyi aggódást jelent ez a számunkra, mert az aggodalom nem más, mint az önsajnálat egyik eszköze.
Ez egyfajta ösztönös szülői érzelem persze, ami ellen nem sokat tehetünk.
Foghatjuk a gyerekeink kezét akár egy életen át is, de amíg nem tudja meg, mennyit bír a szárnya, nem is fog erősödni.
Távolabb kell menni és úgy is lehet szeretni.
Anya vagyok. Tudom milyen nehéz.
Érzem a bőrömön, nap, mint nap, hogy csak úgy lehet jól szeretni, ha akkor vagyok jelen, amikor kérnek rá.
Néha  csenddel és néma elfogadással teszünk jót.
S van, amikor bocsánatot kell kérni. Mert megbántjuk azokat, akiket a legjobban szeretünk.
Vagyis Nekik fáj a legjobban.

Isten tenyerén ültem, mikor megszülettem.
Mindenki ott ül.
Mosolyog ránk, amikor megszületünk és mi visszamosolygunk Rá.
Nem emlékszünk rá, de így van.
De egyszer csak szükségtelenné válik  a mosoly és  lemászunk, mert mi ki akarjuk próbálni nélküle.
Hiba lenne azt feltételezni, hogy minden csoda jutalomként jár.
A csoda önmagában Isten jelenléte és a legapróbb kis ajándékért is hálát kell adni.

Úgy döntöttem nem szállok le többet Isten tenyeréről...nem szeretnék nélküle erős lenni.
...ugyanis csak általa válhatok igazán  azzá.